A reggeli után egyből el is indultunk a Port Aventura élményparkba. Útközben kifogtunk egy alaposnál is alaposabb busz átvizsgálást, ráadásul mi voltunk nekik az elsők aznap, úgyhogy még a sofőr alsógatyáját is megnézték, hogy az idegenvezetőnk szavait idézzem…
A Wolfgang-tónál már jártunk korábban, de látván a környező hegyeket és tavakat, úgy gondoltam, jó lenne ezt felülről is megtekinteni. Ez úgy sikerült, hogy elautóztunk a tó északi partján fekvő St.Wolfgang-ba, a tó névadójához. A városka…
Hazafelé megpihentünk a Wolfgangsee partján. Mindenkinek ajánlom ha Salzburg felé jár St.Wolfgang-ot, mert azt külön kell megkeresni, hiszen nem direkt az autóút mellett található. Varázslatos helység, ami egy itt forgatott komédia alapján…
Futtában már jártam erre, de most idő is volt megcsodálni ezt a városkát. Üdülőhely, nyáron a kirándulóknak és strandolóknak, télen a hó szerelmeseinek. Amire a helyiek büszkék: Mozart édesanyja idevaló, és a neves zeneszerzőről gyönyörű díszkutat neveztek el a város közepén…
Megcéloztuk Monzát, vagyis inkább Maranello-t a Ferrari hazáját. A sors fintora, hogy elsőként egy fekete Lamborghini tűnt fel a színen, éppen a „Testdrive Pushstart“ parkolóját célozva meg, ahol 70 Euro/óra tarifáért próbakörre el lehet vinni az egyik autót…